2026. április 21-én a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Családvédelem testi és lelki értelemben című Kooperatív Doktori Program újabb eseménye keretében tartott előadást a hallgatóknak Prof. Dr. Literáty Zoltán, a Hittudományi Kar dékánja.
Dékán Úr a válás kérdését történeti és teológiai összefüggéseiben vizsgálta, kiindulópontként Márk evangéliumának 10:1-12 részét választotta. Az előadásában rámutatott arra, hogy a házasság felbonthatóságának problémája nem modern jelenség, hanem már az ókori zsidó társadalomban is élénk viták tárgyát képezte.
Előadásában elénk tárta azt az ellentmondásosnak tűnő helyzetet, hogy míg Jézus tanítása általában a törvény enyhítésének, az irgalom előtérbe helyezésének irányába mutat, addig a válás kérdésében kifejezetten következetes és szigorú normát fogalmaz meg.
Az értelmezés középpontjában az a felismerés állt, hogy e szigor nem öncélú, hanem a kiszolgáltatottak – jelen esetben a nők – védelmét szolgálta, így az evangéliumi tanítás a társadalmi igazságosság és a közösségi felelősség szempontjából nyer értelmet.






