Károlis sikerek a XXIX. Tavaszi Szél Konferencián

2026. június 19–21. között a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben került megrendezésre a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) nagy múltra visszatekintő, multidiszciplináris, tudományos nemzetközi konferenciája, a Tavaszi Szél Konferencia. A DOSZ a rendezvényt a korábbi évek hagyományainak megfelelően a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozójaként” hirdette meg magyar és angol munkanyelven, lehetőséget biztosítva doktoranduszok, doktorjelöltek, fiatal kutatók és mesterszakos hallgatók számára kutatási eredményeik bemutatására.

Bővebben ...

Elismert r. alezredes előadása a hit fontosságáról a jogász hivatásban az ÁJK-n

2026. május 6-án Gál Sándor r. alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője tartott előadást. Előadónk reformátusként beszélt a hit fontosságáról. Hangsúlyozta, hogy valamennyi hivatásban, így a jogászban is milyen nagy erőt ad a hit. Bemutatta az Életvédelmi Osztály életét, működését. Nagyszámú emberölési ügy jogi, bűnügyi és morális hátterét ismertette, nagyban segítve a joghallgatókat abban, hogy büntetőjogi, kriminalisztikai, kriminológiai és büntető eljárásjogi tudásukat a tapasztalati tudással egyesítsék.

2026 őszén folytatódik a most megkezdett előadás-sorozat, mert a hallgatók még további esetekből szeretnék megtanulni a jogi szabályozás és a gyakorlat kapcsolatát.

Gál Sándor r. alezredes a pódiumonA hallgatóság figyel az előadóraA hallgatóság figyel az előadóra

A r. alezredes a Dékánhelyettes asszonnyal és hallgatókkalhallgató a r. alezredessel

A kriminalisztika világa testközelből – TDK-látogatás a Rendőrmúzeumban

2025. november 26-án 13 órától a Bűnügyi Tudományok TDK hallgatói meglátogatták a Rendőrmúzeumot és kiváló tárlatvezetéssel mellett megtekintették a kriminalisztikai kiállítást. A TDK és a Rendőrmúzeum szakmai együttműködése hosszú évek óta töretlen, bízunk benne, hogy még sok hallgatónk ismerkedhet Kántor, a rendőrkutya történetével és nyerhet betekintést a kriminalisztika lenyűgöző világába. A program szervezője Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens volt.

kép1kép2kép3

 

Az ÁJK kitüntetettjei

Első alkalommal tartotta intézményünk az Egyetem Napja rendezvényt az újonnan átadott Ráday Ház dísztermében, az újranyitás megünneplésére szerveződött Ráday-napok keretében október elsején. Az ünnepség alkalmával a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársainak kitüntetései, az egyetem díszpolgára címek, továbbá az egyetem Támogatói Díjak kerültek átadásra.

Bővebben ...

Második rendezvényét tartotta a Károli Szabadegyetem

Június 23-án, második rendezvényével várta az érdeklődőket a Károli Szabadegyetem. A havonta jelentkező ismeretterjesztő rendezvénysorozat meghívott vendége ezúttal Dr. Pintér Sándor belügyminiszter volt, aki A Belügyminisztérium működése békében, pandémiában és háborúban című témában beszélgetett az est házigazdájával, Prof. Dr. Trócsányi László rektorral.

Bővebben ...

A Magyar Rektori Konferencia elnökségének ajánlása a járványhelyzetre tekintettel

Bővebben ...

MI szakmai találkozó Szekszárdon

A Tolna Vármegyei Mérnöki Kamara 2026.06.05. napján Szekszárdon szakmai találkozót szervezett a Mesterséges Intelligencia mérnöki szempontú fejlesztéséről, üzemeltetéséről és felhasználásáról. A KRE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportja meghívást kapott erre a rangos szakmai eseményre. Dr. Király Lilla az MI Kutatócsoport vezetője két előadást tartott a résztvevőknek: „A mesterséges intelligencia alapjai és működése különböző területeken (ipar, gazdaság, fogyasztóvédelem, munkaerőpiac)” címmel és „A mesterséges intelligencia alkalmazásának jogi és etikai kérdései” címmel. Az előadók és a résztvevők is egyetértettek abban, hogy a technológiának (innovációnak) és a jogi szabályozásnak közös nevezőre kell jutnia az MI alkalmazására vonatkozóan, hogy minél hatékonyabban képesek legyenek egymás támogatására.

Főherceg a KRE MI Kutatócsoport eseményének díszvendége

A KRE MI Kutatócsoport 2026. évi konferenciájának díszvendége Habsburg-Lotaringiai Sándor Ő Császári és Királyi Felség, a toszkánai Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg volt. Nemzetközi szinten az alternatív energiák szakértőjeként, valamint a békéért és a hagyományőrzésért végzett munkájáról ismert. Gépészmérnökként végzett az Egyesült Államokban, számos szabadalom fűződik a nevéhez, kutatómérnökként, valamint tanácsadóként dolgozott a távközlés, az energetika és a környezetvédelem területén. A toszkánai Habsburg–Lotaringiai ág leszármazottja, akinek felmenői között olyan történelmi személyiségek találhatók, mint Mária Terézia, Viktória brit királynő és II. Katalin orosz cárnő.

Habsburg-Lotaringiai Sándor és szárnysegédje az első sorból hallgatják a konferenciátDr. habil. Király Lilla és az osztrák főherceg közös fotója a Károlyi–Csekonics-palota díszlépcsőjénVendégek a MI Kutatócsoportjának közgyűlésén

2026 Május

Felvételt hirdet a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Önkéntes hallgatók jelentkezését várja a Reformátusok Szárszói Konferenciája

Kiemelkedő Károlis siker a pekingi Wanhuida IP Law perbeszédversenyen

Nagy sikerrel zajlott a „Választottbíráskodás a változó világban” című konferencia

Az erőszak új arcai – Nemzetközi konferencia a modern bűnözés kihívásairól

Jogi Határterületi konferencia és kötetbemutató

Családi Vállalkozások Tudományos és Szakmai Fóruma

Taroltak a károlisok a KÉKKOPÓK országos döntőjében

20 éves a magyar büntetőjogi mediáció – Nemzetközi konferencia

Paloták és processzorok: algoritmusok a Károlyi–Csekonics-palotában

Habilitáció a jogi karon

Nemzetközi konferencia a jogdogmatikai és egyházjogi kutatásokról

A Magyar Batthyány Alapítvány történelmi pályázata

Károlis sikerek a Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyen

VI. Betű és Lélek konferencia

Tudományos beszélgetés a jogról

Angol nyelvű képzések a KRE ÁJK-n

Nagy érdeklődéssel zajlott a német nyelvű Közjogi TDK

Meghívó – Orality in Civil Procedure: A South American Approach

Sikeresen folytatódott a konferencia az AI szerepéről az igazságszolgáltatásban

Prof. Dr. Czine Ágnes látogatása Kínában

Habilitáció az ÁJK-n

Rézler Gyula Alapítvány ösztöndíjat nyert a KRE ÁJK tanársegédje

Nemzetközi munkajogi doktorandusz szeminárium Helsinkiben

Országos Doktorandusz Szakmai Találkozó

Előadás a büntetőjog mindenkori aktualitásáról – Indiai professzor a KRE ÁJK-n

2026. május 20-án a Büntetőjogi TDK alkalmon Dr. Swarnima Gorani, indiai büntetőjogász és kriminológus tartott előadást angol nyelven Prof. Dr. Domokos Andrea meghívására. Az előadás a büntetőjog mindenkori aktualitásáról és jelentőségéről szólt. Hallhattunk az igazságügyi pszichológiában alkalmazott módszerekről, beleértve a poligráfos vizsgálatot is. Indiai és pakisztáni megdöbbentő jogeseteteket, esettanulmányokat ismertetett a Delhiben levő Sharda Egyetem kriminológusa. Bemutatta a fiatalkorúakra vonatkozó indiai büntetőjogi szabályozást, illetve szankciórendszert. Szó esett a tragikus, hírhedt buszon történt gang-rape-ről és annak fiatalkorú elkövetőjének büntetőeljárásáról is. A hallgatók egy másik kultúra, másik jogrend működésébe nyerhettek igen plasztikus betekintést.

Dr. Swarnima Gorani ajándékot kap egy hallgatótólAz indiai professzor előadAz indiai professzor előadAz indiai professzor előadDr. Swarnima Gorani indiai professzor képe Az erőszakos bűnözés egyes új fajtái c. konferencia plakátja mellett

Csoportkép Dr. Swarnima Gorani indiai professzor előadásán

Látogatás az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe

2026. május 20-án joghallgatók egy csoportja meglátogatta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet Prof. Dr. Domokos Andrea vezetésével. A hallgatókat Kisrétiné Kiss Mónika bv. alezredes, a KLINIKAI PSZICHOLÓGIAI OSZTÁLY osztályvezetője fogadta. Részletesen ismertette az IMEI kialakulásának történetét, illetve működését. Sok jogilag és pszichológiailag egyaránt tanulságos esetet mutatott be. Az intézményben körbevezette a hallgatókat. A látogatás célja a hallgatók elméleti tudásának gyakorlati elmélyítése és a kényszergyógykezelés alkalmazásának közelebbi megismerése volt.

Csoportkép az IMEI-ben

TDK az online bűncselekmények veszélyeiről

2026. május 13-án a Büntetőjogi TDK alkalmon Dr. Fülöp Virág, egyetemünk volt hallgatója és jelenlegi PhD hallgató tartott előadást Prof. Dr. Domokos Andrea meghívására. Az előadás a fiatalokat érintő online bűncselekmények kirívó veszélyeiről szólt. Az előadó részletesen bemutatta, hogy milyen formákban valósulhatnak online térben a főként a fiatalkorúakat érintő szexuális bűncselekmények. Az előadó átfogóan bemutatta az Európai Parlament és a Tanács 2024/1385 számú irányelvét a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről. Számos külföldi és hazai jogesetet ismertetett. Az előadást követően sok hallgatói kérdés és hozzászólás érkezett, a bűnmegelőzés lehetőségeit vitatta meg az összegyűlt közönség.

Prof. Dr. Domokos Andrea és két hallgatóDr. Fülöp Virág előadást tartAz előadás diasora

Dr. Fülöp Virág előadást tart

Beszámoló TDK-előadásról – „Mosd a pénzt és fuss! – Utolérhetők a pénzmosók?”

2026. április 23-án a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Büntető Eljárásjogi Tanszék szervezésében került megrendezésre a Mosd a pénzt és fuss! – Utolérhetők a pénzmosók? című tudományos diákköri (TDK) előadás. Az esemény iránt jelentős hallgatói érdeklődés mutatkozott.

Az előadás szakmai színvonalát a meghívott előadók biztosították: Dr. Beregszászi Gizella, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze, valamint Dr. Szabó Melinda, a Legfőbb Ügyészség főügyészségi csoportvezető ügyésze. A rendezvény Prof. Dr. Czine Ágnes szervezésében valósult meg, aki hosszú ideje kiemelt figyelmet fordít a hallgatók gyakorlati jogi ismereteinek bővítésére és aki ezúttal is olyan előadókat hívott meg, akik közvetlen tapasztalatokon keresztül tudták bemutatni a büntető igazságszolgáltatás aktuális kihívásait.

Az előadás középpontjában a pénzmosás jelensége, annak büntetőjogi és büntetőeljárás-jogi vetületei, valamint a felderítés és bizonyítás aktuális kihívásai álltak. Az előadók részletesen ismertették a pénzmosás tipikus elkövetési formáit, különös tekintettel a modern, digitális pénzügyi környezetben megjelenő új módszerekre. Az esemény interaktív jellegét erősítette, hogy a hallgatók kérdéseikkel aktívan bekapcsolódhattak a szakmai diskurzusba.  A rendezvény összességében értékes tapasztalatot nyújtott a résztvevők számára, és hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók átfogóbb képet kapjanak a pénzmosás elleni fellépés aktuális kérdéseiről és azok gyakorlatáról.

Köszönet illeti Mutlak Jázmin, Szánthó Attila és Hostyánszky Tamás demonstrátorokat a szakmai program szervezésében kifejtett munkájukért.

A TDK nézőközönsége #1A TDK nézőközönsége #2Prof. Dr. Czine Ágnes két vendégelőadóval

Alkategóriák

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

nyelvvizsgaközpont illusztráció - link a theolingua.hu oldalra