A reformáció évfordulója ünnepnap. 1517. október 31-én kezdődött és 506 éve tart. Ebben a távlatban pedig ott rejlik a lehetőség, hogy elgondolkodjunk azon, ennyi idő múltán hogyan kapcsolódunk a reformációhoz. Mi él bennünk ma elevenen, ha erre az ünnepre gondolunk?
Október a reformáció hónapja. Ebben a hónapban különböző programokon megemlékezéseket tartunk, ahol gyakran felelevenítjük a reformátorok életét, tetteit, hitüket. Ápoljuk a ránk hagyott félévezrednyi örökséget és őrizzük annak tiszta tanítását. Tesszük azért, hogy méltó utódaiként a reformátoroknak mi is helyt tudjunk állni saját korunkban. Az ünnepélyes emlékezésekben és a programok sűrűjében egy dologról mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Arról, hogy a reformáció nem csak a múlté, hanem ma is aktuális, ma is a miénk lehet. Hogyan? Úgy, hogy a reformátoraink nem a tökéleteset alkották meg, hanem csak hozzáláttak a reformáció nagy és talán soha véget nem érő munkájához.
Minden kezdet nehéz. Ezért, hogy tudjunk kapcsolódni a reformációhoz, segítségünkre lehet látni azt, hogyan indultak 506 évvel ezelőtt reformátoraink. Először is ők koruk legmodernebb technikáját használták: a nyomdagépet. Mindemellett anyanyelvükre fordították a Bibliát. Így tanították olvasni és értelmezni Isten igéjét. Amit talán mégis a legfontosabb megemlíteni, hogy arra igyekeztek megtanítani az embereket, hogy azt, amit olvasnak, azt próbálják meg is érteni és aszerint élni. A reformáció tulajdonképpen azért lehetett korának legelsöprőbb szellemi irányzata, mert modern volt, s mert újra felfedezte Isten kegyelmét. Eszerint a kegyelem szerint igyekeztek élni.
Talán érezzük, lehetnek akadályai annak, illetve lehetnek kérdéseink afelől, hogy mi ebbe ma hogyan kapcsolódunk be. Például valóban úgy lenne, hogy korunk legmodernebb eszközeit használjuk? Az tény, hogy életünk ritmusát meghatározza a modern technológia, azt viszont lehet vitatni, hogy tudatos használói vagy inkább kiszolgálói vagyunk korunk eszközeinek. Továbbá adódik az a kérdés is, hogy korunknak megfelelően mai nyelvünkre, környezetünkre, kontextusunkra odafigyelve, de mégis a valódi üzenetet nem megmásítva tudjuk-e fordítani a Szentírás üzenetét? Talán távolinak tűnik sok olvasónak a Biblia szövege és a távolságot lelkileg is érthetjük. Persze folyamatos próbálkozás van arra nézve, hogy az újítások révén ezt a szöveget a ma élő generációk nyelvére is lefordítsák. S ha egyszer megnyílik a Biblia, már értelmezhetjük Isten igéjét mi is. De talán mégis ekkor jöhet a legnehezebb akadály. Ha hallottad a saját nyelveden és értelmezted a szöveget, ha magyarázták az iskolában, ha tanították neked az egyetemen, ha olvastad és megértetted, akkor ezek után tudsz-e eszerint élni?
Mert végső soron a reformáció, az Isten kegyelmének újra felfedezése, egy külső és belső életmódváltást követel. Olyan megújulás ez, amiben a külső folyamat az életmód, a belső folyamat pedig az önvizsgálat. Luther Márton és Kálvin János is folyamatos önvizsgálatban élt és tanított, aminek célja azonban nem önmaguk megjavítása volt. Hanem annak a szabadságnak a felismerése, hogy többé nem a cselekedetek és ezek teljesítményének mérése a fontos, illetve nem valamilyen tökéletessé válásnak a folyamata, hanem a kegyelem, amit Isten szerzett, az Ő fia, Jézus Krisztus által. Ez a reformáció tárházának legértékesebb kincse. A reformáció tehát sokkal több mint megemlékezés! Azzal tehetjük élővé a reformációt, ha magunkénak érezzük és ezt mások előtt is megvallhatjuk. Ezzel bátran mondhatom a ma reformátorának, Neked is, hogy vannak feladataid. Már többet tudsz, mint sokan mások.
Most már közelebbi a gondolat, hogy a reformáció nem olyan megújulás, ami 506 éve történt, hanem ami már 506 éve történik, és minden emlékezésnél ott rejlik a lehetőség, hogy bekapcsolódjunk ebbe a munkába. A reformáció ma is a miénk. Üzenete pedig, hogy folytathatjuk a reformátorok által elkezdett munkát. Bár korunkban is vannak akadályok – gondolhatunk a technológiai kihívásokra, a generációs különbségekre vagy akár az egyéni tévutakra – viszont nem csak az évforduló idején van lehetőségünk kapcsolódni a reformációhoz. Ahogyan a reformátorok is koruk legmodernebb technikáját használták, mi is élhetünk legmodernebb eszközeinkkel, hogy terjeszthessük az újra felfedezett kegyelmet. De ennek a legfontosabb része az, hogy eszerint is éljünk. Mert az újra felfedezett kegyelem az, ami összehoz, összeköt és áthat 506 évet, s olyan önvizsgálatra indít, amelyben valóban szabadok lehetünk. A reformáció ma is a miénk, mi pedig ekképpen a reformáció jövője lehetünk.
Írta: Nemes Vitold egyetemi lelkész